Bárka tábor, önkéntesség

Nagytiszteletű Egyházközségi Elnökség!

“… Aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25b)”

A Magyarországi Református Egyház 2018-2022 között megvalósuló Bárka tábor programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. 2023-tól a pályázat fenntartási időszaka kezdődött meg, ebben az évben is 700 gyerek tölti a szünidejét táborainkban, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve.

Olyan vállalkozó kedvű táboroztatók jelentkezését várjuk végzettségtől, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül, akik már betöltötték 16. életévüket, és gyermekfoglalkozásokhoz kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek, jártasak gyermektáborozásban, gyermekek felelősségteljes ellátásában és biztonságos felügyeletében, késztetést éreznek gyermekprogramokba való bekapcsolódásra, kézműves foglalkozások vezetésére, játéktanításra, mesélésre, és részt tudnak venni a kötelező 3 napos tábori felkészítőn, valamint az egy napos turnustalálkozókon. A Bárka tábor megvalósítását minden évben önkéntesek is segítik, akik idejükkel, lelkesedésükkel, munkájukkal járulnak hozzá ezeknek a nemes céloknak a megvalósításához. Minden nyáron sok-sok önkéntes dolgozik velünk határon innen és határon túlról is. Ebben az évben minden szerepkörbe lehet önkéntesnek jelentkezni. Várjuk a lelkes jelentkezőket, hogy teljes legyen idén is a turnusok táboroztatói stábja.
 
Ezért szeretettel kérjük a Nagytiszteletű Elnökséget, hogy gyülekezete körében tegye közzé ennek az önkéntes munkának a lehetőségét. Az alábbi linken talál olyan kreatív anyagokat, amelyeket kinyomtatva el tud helyezni a hirdetőfalon, esetleg meg tudja osztani közösségi oldalán.

Kreatívok linkje: https://drive.google.com/drive/folders/1-LMRe1LOQcC-RG_1nehBlbLVkmCshGs5?usp=share_link 

A programról és a jelentkezés feltételeiről az alábbi linken olvashatnak részletesen:

Teljes felhívás 

A jelentkezési felületet közvetlenül eléri az alábbi linken vagy a Bárka tábor honlapján keresztül:

Jelentkezési lap

Jelentkezési határidő: 2025. március 9.

A jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseikre készséggel válaszolunk a barkatabor@reformatus.hu e-mail címen és a +36302633891-es telefonszámon.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe honlapunkat és közösségi oldalainkat is: 

Honlapunk: https://barkatabor.hu/ 
 
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/barkatabor  
 
Kalandok és Álmok Szakmai Műhely honlapja (szakmai partnerünk): https://www.kalandokesalmok.hu/barka-tabor-2025-kiiras/ 

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/@barkatabor693 
 
Instagram oldalunk: https://www.instagram.com/barkatabor/  

Köszönettel és áldáskívánással:
 
a Bárka tábor csapata

Néhány fontos esemény a 2025. évben: 
Református Egységnap Fesztivál – 2025. május 24.
Debrecen Református Zenei Fesztivál – 2025. május 30-június 1.
Budapest Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó – 2025. július 14-19. Zánka 
Reformátusok Szárszói Konferenciája – 2025. augusztus 14-17. Balatonszárszó