2021.12.04. Miért érdemes az egyházhoz tartozni?

A december 4-i délelőtti igehirdetés szerkesztett változata.

Lekció: Jel.2, 1-7, Textus: Jel.3, 19-20

Kedves Testvérek!

A múlt század elején egy római katolikus teológus egyik kötetében egy nagy hatást gyakorló mondatot közölt: „Jézus Krisztus meghirdette az Isten országát, helyette azonban az egyház jött.”

A korabeli Európa még sokkal érzékenyebb volt a teológiai problémákra és ezzel a tézissel sokan és sokáig foglalkoztak. Nem előzmények nélküli az idézett sarkos megfogalmazás. A felvilágosodás korától többen hangot adtak abbéli nézetüknek, hogy a Jézus által meghirdetett evangélium és az intézményesült egyház nincs szinkronban egymással. Vélhetően rossz tapasztalások és a korszellemből fakadó kritikus szemlélet is erősítette ezt a tézist.

Jézus Krisztus személyének elhelyezése az egyház valóságához képest azonban már egy régi keletű probléma. Az újszövetségi iratok, így konkrétan mai igénk utalása is felveti a kérdést, Jézus az egyházon belül, vagy azon kívül áll? („Íme az ajtó előtt állok és zörgetek.”) Páli tanítás szerint az egyház lényegileg a Krisztus test, tulajdonképpen a krisztusi közösség szervesen egy Urával. Római katolikus testvéreink ma is leginkább így tartják: ahol az egyház, ott van Krisztus. Számunkra azonban ez a kérdés nem ilyen egyértelmű és „az ajtón kívüliségen túl” még néhány bibliai vonatkozást hozok ide. Jézus példázataiban visszatérő motívum, hogy a gazda, a ház ura idegenbe készül. Előtte azonban megbízza szolgáit, talentumokat, vagy feladatokat ad nekik, hogy haszonnal tegyenek eleget megbízatásuknak. Ő idegenbe távozik és a visszaérkezése bizonytalan. Tíz hajadon (szűz) várják a példázat szerint a vőlegényt, aki távolról jön, hogy egybekeljen menyasszonyával. Ezek a példabeszédek is azt erősítik, hogy az Úr Jézus nem automatizmusként van jelen az övéi közösségében, sőt inkább kívül áll.

A jelenések könyvének 2., 3. fejezetében található hét levél, azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy ő, aki talán kívülálló, mégis „tud a mi dolgainkról”. Pontos diagnózissal rendelkezik a gyülekezetek kondíciójáról. Tud az övéi erényeiről és gyengeségeikről is. Ő ismeri a hívő közösség benső életét. Urunk, bár nem áll feltétlen rendelkezésünkre, de mégis közel van hozzánk, közelebb, mint gondolnánk.

Már utaltam rá, hogy a kritikus hangok az egyházzal kapcsolatban akkor elgondolkodtatóak, hogy ha az nem kívülről, hanem belülről érkezik. A kritikában sokan odáig jutottak, hogy elhagyták az egyházat és biztosan vannak, akik fontolgatják ezt. Ebben az igehirdetésben három vonatkozásban szeretnék arról tanúskodni, miért érdemes maradni.

  1. Már ahogy igénk mondja: „Jézus az ajtón kívül áll”, mégis befelé tart. Velünk ellentétben az Ő irányultsága mindig egyértelmű. Az övéi közt kíván lakozni, befelé szól a hangja és várja a befogadtatást. Nem nélkülünk, hanem velünk akar lenni. Ha Jézus személye valóban fontos a számukra, ezt az iránymutatást magunkra vonatkoztathatjuk. Azok hallhatják meg a hangját, akik a közösségen belül vannak. Hadd utaljak a János evangéliumában található történetre. A feltámadás napján Jézus megjelenik tanítványainak, akik közül hiányzik Tamás. Nem is akarja elhinni, hogy Jézus feltámadott. Kételkedik és csalódott. Egészen addig, míg a következő úrnapján együtt a többiekkel részese lesz Jézus őt megkereső találkozásának. 
  2. Bármennyire gyarló és esendő Krisztus követőinek közössége (bibliai korokban is így volt), Urunk mégis vállalja és legfőképpen szereti az övéit. Az egyáltalán nem hibátlanok és tökéletesek közösségét. Ez a kötelék, illetve viszonyulás a legnagyobb erő ebben a világban. Emberileg az egyház lehet erőtlen és gyenge, és sok szempontból elesett, mégis Jézus szeretete, értünk hozott áldozata őrzi és vigyázza. Az efézusi levélben Urunk az „első szeretetről” beszél. Mindig az az első, ami az Isten szeretete, ahogy Ő viszonyul hozzánk. Az Ő kegyelme és irgalma mindenekelőtt van. „Ő előbb szeretett” (1Jn 19b). A krisztusi szeretet életet munkál, e szeretetáradásnak a színtere az övéi közössége.
  3. Az elmondottakból következik, hogy a mi Urunk nemcsak szeret, de hordozza az övéit. Ahogy az olvasmányunkból hallottuk, Ő tartja kezében a hétágú gyertyatartót. Igazából a menoráról van szó, amelynek mécseseiben az olaj világít. Igénk szerint ez Jézus kezében van és igéjével, lelkével Ő jár a gyülekezetek között. Minden esetleges látszat ellenére az egyház Krisztus tulajdona, amiről nem mond le.

Ítéletes kép is megjelenik itt, tudniillik a gyertyatartó elmozdítása. Ha egy gyülekezet mécsese nem világít, csak füstölög és kormol, úgy nem tölti be küldetését. Érdemes megkérdezni magunktól, miképpen látjuk a saját gyülekezetünket és benne státuszunkat. Világítás, vagy füstölgés a viszonyulásunk?! Jézus figyelmeztetése minden közösségnek szól: „térj meg”. Egyre inkább úgy tartom, hogy az életben legalább egyszer, de még inkább újból és újból szükséges visszatérni a már említett „első szeretethez”. Belőle erőt, állhatatosságot és szolgálatot nyerni.

A felvetett kérdések igazából azt mutatják, hogy az eredeti kérdés megfordítva igaz és érvényes. A hívő közösség benne foglaltatik-e a jézusi erőtérben? A vele való közösség munkálkodik-e a gyülekezet tagjaiban? Nem az a kérdés, hogy Jézus hol áll, hanem sokkal inkább az, hogy mi akarunk-e az Ő közösségéhez tartozni, ami a gyülekezet.

Miért érdemes Krisztus egyházában maradni? Azért, mert az írás arról beszél, hogy Jézus befelé tart, szereti és hordozza az övéi közösségét. Lényegileg neki is fontos az Anyaszentegyház, nem akar nélküle létezni. Nemcsak számol vele, de tervez és bízik benne. Tehát bennünk. Adja Urunk, hogy a hozzá való kötődés áthasson az egymáshoz és egymásért vállalt közösségre. Azért, hogy hitvallásunkkal együtt mi is vallhassunk, hogy az Ő általa életre hívott gyülekezetnek „én is élő tagja vagyok és az is maradok”.

Ámen

A hanganyag letölthető!

Amennyiben nem jelenik meg a letöltést jelző lefelé mutató nyíl a lejátszási sáv jobb oldalán, a szövegre jobb kattintással (okoseszközön nyomva tartással) a megjelenő menüből a hangfájl mentését kell választani.