„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5,7)

Második hete, hogy felborult a megszokott életünk. Nem kell rohanni, sietni, félni attól, hogy elkésünk a suliból, munkából. Egy kicsit megállt az élet.

Hogyan tovább? Mi lesz ezután? Maradj otthon – szól a felhívás! Rendben, itthon maradok, bent a csendben, nyugalomban, otthonom melegében, de a lelkem mégis nyugtalan. Mi lesz velünk? Lesz-e fizetésünk? Mi lesz, ha elkapjuk a betegséget? Mi lesz a szeretteinkkel? Hogyan tudunk itthon helytállni? Anyaként vagy apaként, hogyan tudok helytállni a mindennapokban? Vajon tudok majd segíteni a gyerekemnek a rengeteg házi feladatban, emellett még dolgozni is?

Ezernyi aggodalom, gond, mely mögött láthatatlanául húzódik meg az egzisztenciális félelem. De jó lenne legyőzni a félelmet, de jó lenne megnyugodni! De hogyan? Nézzük a Facebook-ot: hol jár a vírus, hány beteg van, hogyan védekezzünk ellene. Egyik cikket olvassuk a másik után és egyre reménytelenebbnek tűnik a helyzet.

Ebben a reményteli helyzetben szólal meg Isten Igéje: „minden gondotokat őreá vessétek”. Milyen hatalmas üzenet. Itt jön az a plusz, amiről annyit beszéltem a diákjaimnak, hogy hívő emberként van Valaki, akinek mindent elmondhatok. Van Valaki, aki elé az összes aggodalmam letehetem. Minden gondom, félelem elmondhatom Neki. S miközben lelkem kiöntöm, nem elcsüggedek, hanem erőt, reményt kapok. Mondd el, vidd oda Jézus elé a gondjaidat!

Ez az Ige nem csak arra bátorít, hogy átadjam a gondjaim Jézusnak, hanem abban is megerősít, hogy Ő gondot is visel rólam. Olyan Istenünk van, aki cselekszik. Nem vagyok egyedül! A Mindenható gondomat viseli. Ő az, aki tud és akar segíteni. Menjünk hát hozzá, ebben a nehéz időben, s vessük belé minden bizalmunkat.

Végezetül az isteni gondviselésbe vetett mély és őszinte hit egyik legszebb megfogalmazásával – Túrmezei Erzsébet jólismert soraival – bátorítom kedves Testvéreimet, hogy soha ne feledjük a Szentírás mai buzdítását: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Õ mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
“Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”
 

Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
“Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”
 
ismeretlen szerzőtől, Túrmezei Erzsébet fordítása

Papp Szilvia

beosztott lelkipásztor

Baja, 2020. 03. 27.