Részletek a passiótörténetből

„Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd mekkora kövek és mekkora épületek! Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András: Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik? Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket! Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek. Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé földrengések és éhínségek lesznek: ez csak a vajúdás kínjainak kezdete. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik. Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

(Márk 13,1-13)

Ahhoz, hogy ezt a részt megérthessük, középen, a 8. versnél kell kezdenünk: „Ez csak a vajúdás kínjainak kezdete”. Jézus tanítványai valószínűleg többet tudtak a kínról, mint a legtöbb modern ember.  A régi Közép-Keleten és sok egyéb helyen is, a magánélet jelentős része egyfajta fél-nyilvános világban folyik. Mindenki tud mindent, mindenkiről. Azoknál a dolgoknál, amiket a mi gyerekeink a televízióból tanulnak meg, az akkoriak személyesen voltak jelen. A csecsemő születése, s azok a fájdalmak, amelyet egy nőnek szüléskor ki kellett állnia, hozzátartoztak a mindennapi élet általános ismeretéhez.

A zsidók évszázadokon át a kínok képét használták arra, hogy Isten – ígérete szerint – miként fogja világra segíteni új teremtésének azt az eljövendő világát, amelyben végre igazság és béke, kegyelem és valóság virágzik. A nagy próféták óta már hirdettetett, hogy a világ olyan kínokba merül, amelyek az új nap megszületését hirdetik. Számos Jézus korabeli író, akiknek munkái fennmaradtak, beszélt ugyanígy, erről a – zsidók által képviselt – reménységről. Láttuk, hogy Jézus maga is hitte, hogy Isten országát célzó küldetése, üzenete, Isten által rendelt eszköz volt arra, hogy ez az új világ megszülethessen. Nem meglepő, tehát, hogy többször ő maga is ilyen módon beszélt erről.

A fejezet egy a Templomra vonatkozó kettős kérdéssel kezdődik. Heródes temploma, amelynek építése Jézus idejében még folyt, a világ legszebb épülete hírnévre tett szert. Kétségtelenül, a legnagyobb s a legimpozánsabb építmény volt messze vidéken. Jézus ünnepélyes komolysággal jövendöli meg ennek pusztulását. Ezzel templomi fellépésének üzenetét is megfogalmazza, azt, amikor a héten korábban megálljt parancsolt a szokásos áldozati rendnek. A tanítványok elkeserednek. Éppen most mondták el, mennyire a Templom látványának hatása alá kerültek. Kérdésük logikus: „Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek?” (4. v.).

Fontos, hogy ezt a kérdést észben tartsuk, mert számos ember Márk evangéliumának 13. fejezetét (a Máté és Lukács evangéliumának párhuzamos fejezeteivel együtt) úgy olvassák, mint a ‘világvégéről’ szóló részeket, pedig egyáltalán nem erről van itt szó. A következő két szakaszban látni fogjuk, olyan részekről van szó, amelyekben Jézus a Szentírás kozmikus nyelvét használja fel arra, hogy a jövőről szóljon. Ez által születik az a hit, hogy az egész fejezet a kozmosz jövőjéről beszél. Azonban ez a szakasz megmutatja, hogy bizonyosan nem ilyen hatalmas dologról van szó, s még kevésbé felületes szemlélettel. A legfontosabb téma a jeruzsálemi templom sorsa marad, s Jézus követői számára az azt megelőző időben, annak pusztulása.

A 13,3-13 valójában a Templommal kapcsolatos kérdésre adott válasz előkészítése. Úgy vélik, hogy ideiglenesen rettentő katasztrófa következik be, amelynek következményeként a Templom elpusztul. A katasztrófához vezető út kezdetekor, Jézus tanítványai nagy veszélynek vannak kitéve.

Világos, hogy Jézusnak olyan idő van a szeme előtt, amikor ő maga már többé nem lesz velük, hogy vezesse és bátorítsa őket. Ez jól illik, a saját haláláról szóló figyelmeztetésekhez. Ki fogják bírni, amit maga Jézus is kibírt, s hamarosan kibír: a törvény elé vonszolást, korbácsolást, a halál fenyegetését, mindezt azért, mert hűségesek voltak hozzá. Olyan csoportként tekint rájuk, akik, ha ő már nem lesz itt, követői maradnak. Látja ebben, hogy ezért szenvedésben lesz részük.

Arra azonban nem kell közvetlenül gondolniuk – amikor valahol kitörő nagy háború hírét hallják – hogy Jeruzsálem el fog pusztulni. (Gondoljuk meg, hogy az emberek digitális média nélkül gyakran hónapok, sőt évek múltán halottak egy háborúról, s addigra a hírt rendkívül kiszínezték és elferdítették.) Így, egy távoli földrengés sem jelentette azt, hogy ez a szent városban is be fog következni. Egyike azoknak a képességeknek, amelyet Jézus követőinek az ő távollétében el kellett sajátítaniuk, a türelem. Hamis tanítók, félelemkeltő hírek, ezek pánikkal kísértik meg őket. Ennek ellent kell állniuk. „Ez csak a vajúdás kínjainak kezdete”.

De, a kezdet valóban. A világ fájdalmasan görcsöl – mondja Jézus. Követői arra hívattattak el, hogy ahol Isten szándékai és a világ fájdalma találkozik, ezekben a fájdalmakban részesüljenek. Különleges segítséget kapnak, nem utolsó sorban akkor, amikor törvényszék előtt állnak. (Az a parancs, hogy előre ne aggodalmaskodjanak azon, mit fognak mondani, nem az igehirdetőkre (!) vonatkozik, hanem azokra, akiket – Jézushoz tartozásuk miatt – árulással vádolnak.) A figyelmeztetés, hogy ‘mindenki gyűlöl majd titeket’, egy nemzedékkel később, felkavaró módon teljesedik be, amikor Néró kegyetlen módon üldözte a keresztyéneket. Úgy tekintették őket – amint azt egy római történetíró mondja – mint akik ‘híresek romlottságukról’, s ‘halálos babonához’ ragaszkodnak. Az első gyülekezetek története mutatja, hogy ezek a figyelmeztetések szükségesek voltak.

A valódi katasztrófa a 70. évben következett be, ahogy a következő részben látni fogjuk. Azonban Jézus követőinek elmondott figyelmeztetéseit mindenkinek – aki Isten Országáért ma munkálkodik – igen komolyan kell vennie. Sok keresztyén az első gyülekezetekhez hasonló üldöztetéseket szenved el. Azok pedig, akiknek nem jut ilyen üldöztetés, gyakran szembesülnek a csendben maradás, stagnálás, cinizmus kísértésével, hogy valójában nem történt semmi, mert Isten országa csupán egy kegyes álom.

Jézus elmondja nekünk, hogy a kitartáshoz türelem szükséges. Azon pedig ne csodálkozzunk semmilyen körülmények között, hogy erre hívattattunk el, ha ez – siető és feszült világunkban – ki is ment a divatból.

A fordítás Tom Wright: Marcus voor iedereen (eredeti címe: Mark for everyone) könyvéből készült.