Részletek a passiótörténetből

Mk14,53-72

„Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mindannyian. Péter távolról követte őt, egészen a főpap palotájának udvaráig, és ott ült a szolgákkal, és melegedett a tűznél. A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak. Mert sokan tettek hamis tanúvallomást ellene, de a vallomások nem egyeztek. Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene: Mi hallottuk, hogy ezt mondta: Én lerombolom az emberkéz alkotta templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberkéz alkotott. De vallomásuk így sem egyezett. A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak? Ő azonban hallgatott, és nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap: Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia? Jézus ezt mondta: Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin. A főpap megszaggatta a ruháját, és így szólt: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. Mi a ti véleményetek erről? Azok pedig valamennyien kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra. Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt. Amikor Péter lent volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya. Meglátta a tűznél melegedő Pétert, ránézett, és így szólt: Te is a názáreti Jézussal voltál. Ő azonban tagadta, és ezt mondta: Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz. És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt. A szolgálóleány ismét meglátta őt, és újra mondta az ott állóknak: Ez közülük való. De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: Bizony közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is. Ekkor ő átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek. És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem. És sírásra fakadt.”

Jézus megőrzi feddhetetlenségét, s ez az életébe kerül. Péter, hogy mentse a bőrét, elveszti azt. Márk sokatmondóan állítja őket szembe egymással. E kettős képet Márk ‘ szendvicsként’ dolgozza egybe. Péter érkezik a főpap udvarába. De az olvasó már tudja, hogy Jézus, háromszori megtagadását, már megprófétálta. Ezután Jézust – egyebek mellett – hamis prófétasággal vádolják meg. Az ítélet után kigúnyolják: milyen remény nélküli próféta. Miután szemét bekötik, azt sem tudja, ki az, aki veri.

Ekkor Péter felé fordulunk, aki pontosan azt cselekszi, amit Jézus mondott, hogy tenni fog. Ezen az éjszakán – mondja Márk – Jézus valódi prófétának bizonyult.

Ebben a keretben, Péter részletesen leírt kudarca világítja meg Jézus magányát.

Egy munkatársa elárulja, másik tíz elhagyja, s most nyilvánosan, keserves módon, legjobb barátja árulja el. Magányos és védtelen a zsidó bíróság, s a világ színe előtt. Ez nagyon fontos eleme Márk elbeszélésének: amit most Jézusnak cselekednie kell, azt teljesen egyedül kell megtennie. Senki más nem adhatja életét váltságul sokakért. Senki más nem juttathatja el az Izrael kudarcáról és megváltásáról szóló történetet a csúcspontjára. Amennyiben ő a Messiás, akkor elérkezik a pillanat, amikor mindent egyedül kell véghezvinnie, s ez a pillanat most jött el.

Természetesen kívánatos Péter nagyszájúságát és szégyenteljes bukását több oldalról is megvizsgálnunk. Több oldalról is szemlélhető ez, miként Shakespeare drámai jeleneti is. Lázadásunkként, hamis önbizalmunkként, mint a kényelmesebb út választása, az igazság keményebb útja helyett, ezek min-mind előkerülnek itt. De Márk – Péter bukásáról szóló – elbeszélése arra irányul, hogy Jézusnak saját elhívására vonatkozó kijelentését még egyszer felragyogtassa. Mi forgott kockán akkor, amikor Jézus megállt a főpap előtt?

A kihallgatás négy egyre erőteljesebb szakaszból (crescendo) épül fel. Amennyiben meg akarjuk érteni, hogy – Márk szerint – miről van szó, akkor szakaszról-szakaszra kell ezeket szemügyre vennünk.

  1. A valóságos vád – ahogyan azt a késői zsidó források is emlegetik – az, hogy Jézus hamis próféta volt, aki tévútra vezette Izraelt. Az írásokban óvnak az ilyen emberektől, akik csodás dolgokat cselekszenek, s az embereket máshova csábítják el, Isten és Izrael Törvényétől. Jézus fellépése Galileában, s az ott felhangzó vádak (pl. 3,22), kétségtelenül ehhez a vádhoz vezettek. Nem tagadható az, hogy Jézus feltűnő dolgokat cselekedett, de ez nem volt felelet arra, hogy valódi próféta vagy sarlatán-e. Meg voltak győződve arról, a Templom elleni fenyegetések, az utóbbit igazolják. Ezért a kendő és a gúny itt a végén.
  2. A legsürgetőbb kérdés azonban: Jézus és a Templom kapcsolata. A 11-12. fejezet vitái folytatódnak impozáns viselkedésében a Templomban, amellyel világossá vált, hogy nem csak egyfajta tekintélyre tart igényt a Templomban, amivel dacol a főpap tekintélyével, de figyelmeztet arra is, hogy a Templom Isten ítélete alá került, s el fog pusztulni. A figyelmeztetések elferdített változatai – amelyeket a hamis tanúk előadnak – bár sokban emlékeztetnek a Jn 2,19-re, de egyetlen elemükben sem, Jézusnak – Márknál meglévő – kijelentéseire. Ez arra mutat, hogy figyelmeztetései széles körben elterjedtek, de keveredtek a három nap egyéb lefolyásáról való más kijelentésekkel. Jézus elfogatásának és megvádolásának elsődleges oka az volt, amit a Templomban cselekedett.
  3. A bírók azonban tudatában voltak annak, hogy mindaz, amit tett és mondott, az egy burkolt igény a királyi tekintély birtoklására. Fellépésének egyedüli magyarázata, hogy maga is úgy gondolta, ő az igazi király, a Messiás. Ebben nem volt hiba, de most istenkáromlónak állítják be, amikor egyedül ő tudja, hogy ő a Messiás.

Ez veszélyes és nevetséges lehet – ezen az éjszakán valószínűleg mindkettő – de a zsidó törvény szerint főbenjáró [halálbüntetést érdemlő] bűn. A bíróság tudta ezt, s Jézus is tudta, hogy ők tudják, s azt is, hogyha a római prefektus fülébe jut az a hír, hogy valaki királyi tekintélyt követel magának, annak csak egyfajta következménye lehet. Lázadásvezetőkre általánosan megfeszítés várt, bár ezt a Római Birodalomban egyéb bűnökért is alkalmazták. Ezért – amikor Jézus hallgat a Templom felől – a főpap legfőbb kérdése: ‘Te vagy-e a Messiás?’

Márk tudatában van az iróniának. Kajafás kérdése a görögben egy állítás, egy a végére illesztett kérdőjellel: ’ Te vagy a messiás [?]’ A szavak pontosan megegyeznek Péter kijelentéséve (8,29). Péter most kívül áll, s hamarosan letagadja, hogy egyáltalán ismerné Jézust. Kajafás bent van, s megvetően teszi fel a kérdést. Előre tudja a választ. Az, hogy az ‘Áldottnak fiát’ hozzáfűzi, nem jelenti azt, hogy hisz abban, hogy a Messiás Isten fia lenne, a későbbi keresztyén ‘Isten Fia’ kifejezés értelmében. ‘Isten fia ’– amint már láttuk – a Zsoltárok könyvétől kezdve, a Messiás kitüntető címe volt. De Márk és a későbbi keresztyén olvasók számára, ez átmenet volt, Jézus sokkoló válaszához. Figyelnünk kell arra az összefüggésre, amikor az evangélium legelején az égi hang – amely a megdicsőüléskor megismétlődik – Jézust és a tanítványokat biztosítja afelől, hogy Jézus valóban Isten Fia.

  • Jézus a politikai igényt sem tagadja. Prófétai munkája és a Templom elleni szavai, azt a hitét tükrözik, hogy ő valóban Isten felkentje. Mindaz, amit megkeresztelkedése óta tett és mondott, ezen a hiten alapul, s ezt most sem tagadja meg. De sokkal messzebb megy. Azt a két legfontosabb bibliai idézetet kapcsolja össze, amelyeket korábban már használt, hogy elmondjon valamit, a messiás-lét mélyebb jelentéséről. Ezek: Zsolt 110 (Mk 12.36) és Dán 7,13án (Mk 13,26). Robbanásveszélyes kombináció ez, s Kajafás számára kézenfekvő, hogy ő egy – királyi igénnyel fellépő lázadó – s ez zsidó honfitársainak elegendő ahhoz, hogy Jézust istenkáromlóként kezeljék.

A dolog nem úgy áll, hogy Jézus csak arra tartana igényt, hogy ő csak isteni természetű, ahogyan sokan az ‘Én vagyok’ kifejezést az isteni név visszhangjának tekintik. Sokkal inkább arról van szó, hogy ez a két bibliai hely közösen válaszolja meg a kérdéseket, azt a bizonyosságot kapcsolva hozzá, hogy Jézus jogosan cselekedett, s fel fog emeltetni Isten jobbjára. A felelet tömören ezt mondja: én vagyok az igazi próféta.  Amit a Templom felől mondok, be fog következni. Igen, én vagyok a Messiás. Meg fogod látni, hogy minden igaz lesz.Azt jelenti ez, hogy osztozni fogok Izrael Istenének trónján. Végül lehullnak az álarcok, nyilvánvalóvá lesznek a titkok, elmaradnak a rejtélyes kijelentések és példázatok. Az Emberfia Izrael hivatalos vezetői előtt áll, kijelenti, hogy Isten bizonyságot szolgáltat arról, hogy ő igaz, s a bíróság pedig hamis.

Azt, hogy ez a hivatalos törvénykezés értelmében bűncselekménynek számított-e, sosem tudjuk meg. De a bíróság eleget hallott. Jézus pontos szándékát nem csak nyugtalanítónak, de istenkáromlónak is tartják. A sértegetés és az ezt követő gúny, csak felszínes lárma. A fontos, hogy Jézust Pilátus elé vigyék, mint királyi igénnyel fellépő lázadót, s a zsidó nép elé, mint istenkáromló hamis prófétát, aki Izraelt tévelygésbe viszi. Márk olvasói rémülten és félelemmel tekintenek Jézusra és Péterre, s talán először fogják fel igazán, hogy – hat fejezettel korábban – mi volt Jézus szándéka akkor, amikor az élet megtartásakor, annak elvesztéséről, s elvesztésekor, annak megtartásáról beszélt.

A fordítás Tom Wright: Marcus voor iedereen (eredeti címe: Mark for everyone) könyvéből készült.