Részletek a passiótörténetből

Mk 15,1-15

„Korán reggel azonnal határozatot hoztak a főpapok a vénekkel és az írástudókkal együtt, vagyis az egész nagytanács. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. Pilátus pedig megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő így válaszolt neki: Te mondod. A főpapok hevesen vádolták őt. Pilátus ismét megkérdezte tőle: Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak! Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, ezért Pilátus elcsodálkozott. Ünnepenként pedig szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kértek. Volt akkor egy Barabbás nevű fogoly a lázadók között, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. A sokaság tehát felmenve Pilátus elé kérte, hogy tegyen eleget a szokásnak. Pilátus pedig megkérdezte tőlük: Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? – mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok. A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék. Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok? Azok ismét felkiáltottak: Feszítsd meg! Pilátus megkérdezte tőlük: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltották: Feszítsd meg! Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék.”

Manapság sok kereszt alakú ékszert adnak el. Ha a bolti eladótól ilyet kérünk, rájövünk, hogy sokan nem is tudják, hogy ez a jelkép honnan ered, vagy mit is jelent. S maguk a vásárlók közül is sokan sincsenek tisztában ezzel. Ironikus, hogy mára már halálszimbólummá lett. Valaki megjegyezte: aki fülbevalóként egyik fülében keresztet akar hordani, a másikban villamosszéket kellene, hordjon, hogy emlékeztesse magát arra, mi volt a kereszt, mire szolgált és mit jelentett. Sokkal korábban – mielőtt vallási jelkép lett volna – politikai jelkép volt. Pilátus, a tömeg, a papi fejedelmek és Jézus mind-mind tudták mit jelent. A római hatalom legfőbb jelképe volt. Ezt fejezte ki: ‘Itt mi vagyunk a főnökök, meglátjátok mi fog történni, ha keresztezitek az utunkat. Jézus Galileában nőtt fel, s ekkor ott zsidó lázadók ezreit feszítették keresztre. A 70. évben egyszerre olyan sokan voltak, hogy nem győzték, s megunták, ezért különböző helyzetekben és formában akasztottak fel embereket, amíg elfogyott – az erre alkalmas – fa. A két pusztítóan levert – Róma elleni – zsidó felkelés között is, különféle okokból rengeteg embert feszítettek meg, s gyakran ok nélkül is. Művelt rómaiak, a ‘megfeszítés’ és a ‘kereszt’ szót nem is használták. A valóság egyszerre volt megrázó, ocsmány és visszataszító. Azonban ezek a keresztek képezték azt az alapot, amelyen császárságuk valójában nyugodott. Az a császárság, amely a béke és az igazság megszilárdításáról volt ismert világszerte. Márk hallgatói is jól tudták ezt, függetlenül attól, hogy ezt Márk– ahogyan azt sokan vélik – Rómában írta-e vagy sem. Ezt nekünk is észben kell tartanunk, amennyiben Márk elbeszélésének ezt a részét meg akarjuk érteni.

Pilátus semmi késztetést sem érez arra, hogy egy jogos bírósági eljárással kapcsolatban bármit is tegyen. Fő célja, hogy megússza a zavargásokat, s nagyobb problémák nélkül megkezdődhessen a pészahi időszak, s emellett, hogy – amennyire csak lehetséges – a papi fejedelmek feletti tekintélyét – akik folyamatos hatalmi játszmákat folytattak ellene – ismét kihangsúlyozza. A római tartományi jog számára ez nem jelentett egy kivételesen rossz napot, a dolgok a maguk szokásos rendjén folytak.

Márk olvasói számár tehát az első szint, amivel szembesültek, a politika volt. Jézus – akit mindannyian ismertek – meghal. Olyan valakinek a halála ez, fogvatartottként raboskodik, a császári Róma üllője és kalapácsa közt. Jézus már szólt arról, hogy halála, a világ hatalmi rendszere elvetésének jelképe lesz. Most, csak szavainak megfelelően cselekszik.

Ami viszont feltűnő, hogy Jézus a ‘zsidók királyaként’ hal meg. Márk ezt ismét belénk vési, ennek a fejezetnek harminckét versében, hat alkalommal. Egy nyugtalanságot okozó, tévelygő prófétát Pilátus legfeljebb megkorbácsoltatna. Az istenkáromlás vádját, elintézné egy kézlegyintéssel. De ha valaki királynak tartja magát, az nehézségeket támaszt. Ez a vád megérdemli a figyelmet, bár Pilátus tudta, hogy Jézus nem egy egyszerű messiási lázadást vezetett, ezért nem is vette a fáradtságot, hogy a tanítványokat is őrizetbe vétesse. Márk biztos akar lenni abban, hogy Jézus halálát messiási volta fogalmain belül szemléljük, amely Rómával ellentétbe került, s Jézusnak a halál feletti hatalmán alapult.

De a politikai tartalmon túl, Márk szándéka az, hogy a teológiai tartalmat is felfedezzük. Mi történ az Isten Királyságával, Isten szabadító munkájával, azzal, amelyet Jézus Galileában kezdett el? Márk ezt, a fejezet hátralévő részében dolgozza ki, de ebben a részben még két olyan téma kerül elő, amelyek összekapcsolódnak az akkori idővel és Jézus munkájának teológiai tartalmával, amely a későbbi fejezetekben lesz nyilvánvalóvá.

Jézus először is hallgat. Márk egy ézsaiási szakaszra utal, elbeszéli, hogy ezt, Jézus maga választotta modellként. Ézs 53-ban, a szenvedő szolga ‘életét adja válságul sokakért’. Ezt a szolgát – így szól a szakasz – bárányként vezetik a vágóhídra. Nem nyitja ki a száját. Ha ebben a részben Jézus a Messiás, akkor Márk számára, Ő a Szolga-Király.

Másodszor, Jézus ártatlan. Pilátus maga is tudja, hogy Jézus semmi rosszat sem követett el. Nem vezetett felkelést, nem vetette el a megosztottság magvát. Mégis itt áll, a sorsnak – a Róma által történő elpusztításnak – az útján, amelyet, figyelmeztetéseiben a Templom felett látott függeni. Így vagy úgy, megelőzi Izraelt, hogy annak sorsát magára vegye, s így valósítsa meg, Isten gyógyító és bűnbocsájtó királyságát. Ezért Márk elbeszélésében egy mély személyes tartalmat is felfedezhetünk.   A Barabbásról szóló történet arra invitál bennünket, hogy Jézus megfeszítését, egy bántó személycsereként szemléljük. Barabbás rászolgált a halálra. Jézus őhelyette hal meg, s őt pedig szabadon engedik. Barabbás volt a zsidó lázadó ősképe, ma – minden bizonnyal – jobboldali fanatikus fundamentalistának neveznénk.

Olyannak, aki mindent elkövet azért, hogy Isten királyságának olyan változatát hozza létre, amely a római hatalmat, annak saját eszközeivel pusztítja el. Más szóval, a pogány erőszakra, a szent erőszak felel. Kétségtelen, hogy Márk közösségében lévő számos keresztyén és azok is, akik később könyvét olvasták, bizonyos pillanatokban tudtak mit kezdeni, az ilyen fajta, forradalmi mozgalmakkal. Amikor azonban a szabadon engedett bűnös és a megfeszített ártatlanról szóló elbeszélést olvasták, nem volt nehéz Barabással azonosítani magukat, s az elbeszélés fennmaradt részét, azzal a zavarba jövő és elcsodálkozó gondolattal szemlélni: Isten kegyelme által szabadulok.

Valóban – mondja Márk – ez Isten kegyelme, szuverenitása és szabadító jelenléte az, amit ebben az elbeszélésben láthatunk. Amennyiben, a Jézusról szóló elbeszélést, Isten szeretetéről szóló elbeszélésként olvassuk és szemléljük, amely megteszi értünk mindazt, amit mi magunkért képtelenek vagyunk megtenni, akkor ez betekintést nyújt abba a zavarba ejtő és hálás érzésbe, amely minden valódi keresztyén élmény magvát képezi.

A fordítás Tom Wright: Marcus voor iedereen (eredeti címe: Mark for everyone) könyvéből készült.