2020. május 13.

„Azért Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk! Hát nincs előtted az egész ország? Válj el tőlem! Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek.” (1Mózes 13, 8-9)

Ábrahám úgy áll előttünk, hívő emberek előtt, mint a hit atya, hiszen maga a Szentírás is így beszél róla. Mi emberek hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy a Biblia szereplőit tökéletesnek, hibátlannak látjuk. Pedig, ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy nem így van. Pont az Ószövetség az, amely szépítés nélkül olyannak mutatja be az embert, még a hit atyját, Ábrahámot is, amilyen valójában. Minden hősies színezék nélkül, szinte meztelenül.

Ábrahámot azért is nevezzük a hit atyjának, mert engedelmeskedett Istennek. Figyelt és meghallotta Isten szavát.  De nem volt ez így már a kezdet kezdetén. A teljes engedelmességet neki is meg kellett tanulnia. Miben nem volt engedelmes? Isten azt kéri tőle, hogy hagyja el hazáját és menjen el arra a földre, melyet Ő készített el számára. Mit olvasunk? Ábrahám engedelmeskedik, elmegy, otthagyja a biztost a bizonytalanért, de az engedelmessége nem teljes, mert Isten azt kéri, hogy ne csak az otthonát, hanem a családját is hagyja el. Ezt olvassuk: „Menj el földedről, rokonságod közül…” (1Mózes 12,1) Itt már megszakad a teljes engedelmesség, mert Ábrahám viszi magával az unokaöcsét is. Elindulnak együtt az ígéret földjére. Azt olvassuk, Ábrahám oltárt épít az Úrnak, segítségül hívja Őt. Milyen szép ez a kép. Csak ebbe a szép képbe beletorzít, hogy éhínség lesz azon a vidéken. Mit tesz Ábrahám? Segítségül hívja az Urat? Odamegy az oltárhoz? Nem. Az éhínség elől Egyiptomba megy, elhagyja azt a földet, melyet Isten ígért neki. Kinek engedelmeskedik itt? Istennek? Nem, hanem a félelmeinek, elmegy oda, ahol biztos van élelem, de tudatában van, hogy ez a döntés a felesége, becsülete elvesztését is jelenti. De megy, mert ebben látja a megoldást, megy a saját feje után. Valóban azt látjuk, hogy félelme beteljesedik, Sára a fáraóhoz kerül. De Isten nem mond le Ábrahámról, csapással sújtja a fáraót, így kiderül a csalás, s Ábrahám beismerve tettét, szégyenkezve elhagyja Egyiptomot. Itt érkezünk el a mai igeszakaszunkhoz.

Ábrahám visszatér Kánaán földjére. Mi történt vele? Változott-e valamit? Tanult-e a leckéből? Talán helyesebb lenne, ha így tennénk fel a kérdést, mi nem történt Ábrahámmal? Nem omlott össze. Nem mondta, hogy ilyen bukás után inkább hazamegyek, nem lehetek ezek után Isten embere. Csődöt vallottam, ennyi volt. Válasszon Isten valaki mást, aki jobban helyt tud állni. Nem, nem mond ilyet.

Sok komoly hívő ember maradt már el a gyülekezetből, Krisztus követéséből, mert élete egy pontján elbukott, kudarcot vallott.  Ábrahám nem így tesz, sőt ez a bukás még közelebb vitte Istenhez, hiszen a tanítványságot, engedelmességet elölről kell, lehet és szabad kezdeni. Ábrahám megtanulta a leckét, olyannyira, hogy Lótót, szeretett unokaöcsét is elengedi. Elhívásakor ezt nem tudta megtenni, viszont most megértette, az Istennel való kapcsolat feltétele a teljes engedelmesség, bizalom. Miben mutatkozik ez meg? Ábrahám elengedi Lót kezét, szétválnak útjaik, bár Ábrahám az idősebb, neki kellene először földet választani, de átengedi Lótnak a választást. Mi van e döntés mögött? Ábrahám megtanulta, hogy Isten az, aki gondoskodik róla, az Ő kezében van az élete. Isten látva Ábrahám engedelmességét, bizalmát megerősíti szövetségét, kapcsolatukat. Isten tőlünk is ezt a feltétel nélküli engedelmességet várja el, melynek forrása a benne való teljes bizalom. Isten csak úgy tud vezetni, utat mutatni, ha engedelmeskedünk Neki. Túrmezei Erzsébet versével szeretném befejezni gondolataimat:

Most

Most minden út
Tebenned összefut.
Most minden cél
Tebenned összeér.
Az egész világ körötted forog,
s Te a nagy mindenséget
vezérlő erővel igazgatod.
Igazgass engem is!
Hadd legyek egy parányi csillagod,
melynek fényét észre se venni,
de melynek fénye Tefeléd ragyog.
Igazgass engem is!
Arra megyek, amerre akarod.
Hadd legyek egy parányi csillagod.
És hogyha jő az est,
ha feketére fest
mindent az éjszaka,
hadd legyek én is
az éjnek világító csillaga.
És sok ezred magammal
Teremtsek ragyogást…
Terólad ragyogást.

Uram, ki a világot
vezérlő erővel igazgatod,
igazgass engem is!
Hadd legyek egy parányi csillagod!

Ima:

Istenünk, köszönjük, hogy Te megszólítasz bennünket, üzeneted van számunkra. Köszönjük, hogy a Te vezetésedre bízhatjuk egész életünket. Kérünk, bocsásd meg, hogy sokszor nem vagyunk őszinték veled, nem engedelmeskedünk neked. Köszönjük, hogy kudarcaink ellenére se fordulsz el tőlünk, hanem szeretetteddel magadhoz emelsz minket. Ámen.

Papp Szilvia

beosztott lelkipásztor