Ének: 489/1,2
Apostoli köszöntés
Alapige: János 21,1-14
Kedves Testvérek!
A felolvasott részlet a Szentírásból egy húsvéti utótörténet. Időiségében olyan távol lehet a föltámadás napjától, mint ahogy mi vagyunk attól a mai vasárnapon. Az evangélista mondanivalóját nagyon képszerűen és kifejező módon tárja elénk. Az eseménysor kerek és egész. Néhány részletet szeretnék az elkövetkezendő percekben kiemelni.
1)A történet úgy indul, hogy a tanítványok kijózanodnak a nagyhét forgatagából. Egyszerre elkezdenek az emberi logika mentén gondolkodni. A szóvivő, Péter mondja ki a szomorú tényt, ha élni akarunk, ha enni akarunk, akkor vissza kell mennünk, halászni. Egy álom, ami Jézushoz kötötte őket, véget ért. Le kell szállni a földre, a mindennapok valóságába és a szerint kell cselekedni, egyébként fölkopik az állunk. Lelkészként gyakran érzékelem, hogy emberek így éreznek és gondolkodnak. Nagyszerű és csodálatos Jézus közelében lenni, érintéseket kapni, megfürödni az Ő Lelkiségében, de ez átmeneti állapot. Ennek a világnak mások a törvényszerűségei. Nem jézusiak, sokkal inkább farkastörvények. Ha szeretnék valamire jutni, akkor ehhez alkalmazkodnom kell. Jézus – egy eszme, idea – de a mindennapok valósága, így az én életem is egészen más.
2)Következő hangsúly az eredményesség kérdése. A tanítványok Jézus nélkül mennek vissza a mindennapokba szerencsét próbálni. Az evangélista nagyon kifejezően szemlélteti e küzdelmes fáradozás eredménytelenségét: „Azon az éjszakán semmit sem fogtak.”
Megrázó és döbbenetes, hogy a hivatásos halászok, akiknek a kisujjukban volt a szakmájuk fortéja, nem jutnak semmire.
Ez a mozzanat még egyszer megismétlődik a történetben. Amikor a parton álló ismeretlen rákérdez munkájuk gyümölcsére, hogy tudniillik: „Nincs valami ennivalótok?”, a felelt kijózanító: „Nincs.”.
Hitben járó emberek, Jézus nélküli próbálkozásának végeredménye ez a kiábrándító semmi, illetve „nincsen”. Ezt az érzést talán ismerjük. Lehet, hogy az életünk pótcselekvések sorozata. Úgy tűnik, hogy nagyon buzgók és aktívak vagyunk, a végeredmény azonban mégis lesújtó. Fájdalmas érzés, amikor az Isten Fia rákérdez az életünkre: Mire jutottál? Hová érkeztél meg? És őszintén nem tudunk mást mondani, csak azt, hogy nincs mit érdemben felmutatnom. Tartok tőle, hogy ennek a Jézus nélküli küszködésnek a keserű tapasztalatát nem kerülhetjük meg. Ott van az életünkben. Ennek belátásához semmi más nem kell, csak őszinteség. De hála legyen a mi Urunknak, hogy a történet nem idáig tart.
3)Számomra e föltámadási történet nagyszerűsége és csodája, hogy miközben valóban úgy van, mint ahogy az egykoriak példája mutatja. Mi is küzdünk a vélt vagy valós kihívásainkkal, sokszor kudarcosan. Jézus egy kicsit távolabbról, de látja, hogy mi történik velünk. Lehet, hogy magunk mögött hagytuk. Ő azonban utánamegy az övéinek, s megáll a parton. A Biblia egyik legfontosabb üzenete, hogy Jézus megáll mellettünk. Tudja, hogy mi történik velünk és rákérdez az életünkre.
Nem kizárt, hogy mi is úgy vagyunk, mint az egykori tanítványok, hogy nagyon el vagyunk foglalva saját magunkkal. Lehet, szem elől tévesztettük Őt és nem észleljük, hogy Ő közel van hozzánk. De az életünkre rákérdező hangja megtalál bennünket.
4)A történetbeli fordulópont ott van, amikor az ismeretlennek tűnő ismerős hangja nyomán, hallgatunk az Ő szavára. Immáron nem a mi ügyességünk és mesterkedésünk számít, hiszen azzal nem jutottunk semmire, hanem engedelmeskedünk. Fordulat emberi életekben ott történik, amikor a hihetetlennek tűnő föltámadás után, a feltámadott és élő Krisztus szavának kezdek engedni. A magam bizonyosságait elengedem, azért, hogy teret adjak az Ő szavának. Ennek következtében más dimenziók tárulnak föl előttem. Igazából már nem a mennyiségi tényező számít, tudniillik, mennyire sikeres a halászat. Sokkal inkább, hogy ott lehetek Jézus közelében. Hovatovább abban a vendégségben, asztalközösségben, amit tanítványainak készít. Ahol kiderül, nem az a döntő, hogy én mit produkáltam, mit tudtam letenni az asztalra. Sokkal inkább, hogy mit ad Ő. Nem csak a finom ételt, de az asztalközösséget, sőt leginkább önmagát.
Elmaradnak a valódi, de még inkább az álkérdések. Nincs szükség magyarázni és értelmezni dolgokat, mert részesei lehetünk a megajándékozottság csodájának. Amiben nem gyümölcstelenségünket aratjuk, hanem átélhetjük, hogy az Úr Jézus Krisztus kegyelme a legfontosabb. Nem csupán a testi tápláltatást, hanem sokkal inkább a Léleknek a megnyugvását és békességét. Az Ő közelében megtalálom magamat és a helyemet. Ez nem érdem, hanem ajándék.
Tiszta szívből kívánom mindnyájunknak, hogy a történetünk stációit átélve, azokon keresztüljutva eljussunk Jézus békességébe! Úgy legyen. Ámen.
Imádság:
Úr Jézus Krisztus! Kérünk, gyújts világosságot a szívünkbe, hogy fölismerjünk Téged! Bizony a szemünk homályos, s az életben nélküled leginkább csak tapogatózunk.
Nem tudunk elégszer hálát adni azért, hogy Te nem vétettél el minket. Szemmel tartod az életünket és szólsz hozzánk. Add, hogy a lelkünk meglásson és engedjen Neked! Kérünk, add meg a veled való közösség békességét és örömét! Vezérelj Igéddel és Lelkeddel, hogy hozzád érve, célba érjünk! Ámen.
Úri imádság
Áldás