2020.05.03. Ézsaiás 40, 27-31

„Tekintetem a hegyekre emelem, honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki teremtette az eget és a földet. Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő egyszülött Fiától, az Úr Jézus Krisztustól a Szentlélek közösségében.” Ámen.

Textus: Ézsaiás 40, 27-31

Kedves Testvéreim!

A felolvasott részben kicseng Isten bátorító szava. Isten vigasztalja, bátorítja népét. Emlékezteti őket, hogy kicsoda is Ő. Emlékezteti végtelen hatalmára, erejére, mely nem fogy el. Arra az erőre, mely a láthatatlanból előhozta a láthatót, semmiből megalkotta a világunkat. Miért vigasztalja, emlékezteti őket?

Izrael nehéz helyzetben van, a fogság küszöbén állnak. Amit eddig birtokoltak, most semmivé lesz.  Amiért eddig küzdöttek, most más emberé lesz. Maguk mögött kell hagyniuk az eddigi életüket, s szembe kell, nézzenek a bizonytalannal, ami ijesztő. Isten azonban látja népe helyzetét. Látja a nehézségeket, melyek rájuk várnak, látja a gondokat, terheket, melyekkel nap, mint nap szembe kell, nézzenek. Ebbe a reménytelen helyzetbe szól bele az Úr, mintegy felpezsdíti, nehogy elcsüggedjenek az istenfélők. 

Isten nem csak Izrael nehéz helyzetét látja, látja a miénket is. A Tiedet, aki a televízió előtt ülsz és nézed ezt az istentiszteletet. Látja, hogy felborult az életed. Nagyon jól tudja, hogy miben vagyunk most, miben vagy most. Nagyon nehéz időszaka ez a mostani az életünknek, a megszokott életünk teljesen felborult. Ami eddig biztos volt, most bizonytalan lett. Nap, mint nap a bizonytalansággal nézünk szembe.  Ha az ember élete felborul, a biztost a bizonytalanság váltja fel, akkor az erőtlenség veszi kezdetét. Valljuk, be hogy elfáradtunk. Itt a tavasz, újra éled a természet, újult erővel éledezik a természet, csak mi haldokolunk, a mi erőnk fogy el.  Pedig mindent megtettünk, hogy ezt a nehéz időszakot leküzdjük, túléljük, de elfáradtunk. Nincs erőm.

Pont erről az erőtlenségről beszél az Ige. Azt mondja, elfáradnak az ifjak, még a legkiválóbbak is. Mikor iskolába lehetett menni, nagyon sok diák mondogatta, alig várom, hogy vége legyen, ne keljen ide jönni. Most ezek a diákok online órán azt mondogatják, de jó lenne ismét suliba menni. Elfáradtunk, nem bírjuk, sok a feladat. Belefáradtunk abba, hogy „maradj otthon”, nem találkozhatunk senkivel, nem mehetünk sehova.

Nem csak az iskolások vannak ezzel így, hanem az ovisok is. Hiányoznak a játszópajtások, még az a kislány vagy kisfiú, aki megütött a hintánál, még ő is hiányzik. Hiányzik az óvó néni mosolya, kedvessége. Ha őszinték akarunk lenni, s mélyen magunkba nézünk, akkor azt kell, hogy mondjuk, mi felnőttek is elfáradtunk. Fogyóban van az erőnk. 

Az Ige is erről beszél, hogy elfáradnak az ifjak, sőt a legkiválóbbak. Az a héber szó, mely itt szerepel, olyan személyt, embert jelent, aki tele van életerővel, aki teljes erejével egyre előrébb és előrébb szeretne jutni.

Amikor készültem, nekem erről a legkiválóbbakról az édesanyák jutottak eszembe, s engedjétek meg, hogy őket most a sorból kiemeljem. Ezzel nem szeretném a férfiakat, édesapákat háttérbe szorítani, hiszen az ő munkájuk is kiemelkedő, fontos. Azért emelnem ki az édesanyákat, mert anyák napja van. Anyának lenni az egyik legnehezebb, s legcsodálatosabb feladat egy nő életében. Minden nő érzi, hogy gyermeke egy csoda, ajándék, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy mindent megadjon neki, amire szüksége van.  Ebben a nehéz helyzetben is próbálunk helytállni, örömöt vinni a hétköznapokba, meglátni a rengeteg házi feladatban a jót, s kihasználni az időt, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Mindent megteszünk, mégis úgy érezzük, nem bírjuk tovább. Elfogyott az erő, lendület. Nem megy. Ilyenkor jönnek az önvádak: nem vagyok elég jó anya, meg se érdemlem a gyerekeimet. Nem tudom tovább csinálni, elfogyott az erőm, nem tudok talpra állni. Ebbe a reménytelen helyzetbe szól bele az Úr, s emel ki belőle. Hogyan? Azt ígéri, hogy megújítja az erőnket. Sőt azt mondja, hogy olyan elevenek lesznek, mint a sas. Az Isten erőt ad. Nap, mint nap megújítja az erőd. Viszont van egy „de” az ígéret előtt: „de akik az Úrban bíznak”. Ahhoz, hogy megtapasztald Isten megújító erejét, bíznod kell Benne. Keresned kell az Őt. Menj elé imádságban, s engedd, hogy megújítson erejével.

Ragadjuk meg Isten ígéretét, bátran menjünk elé, s meglátjuk, hogy segít a mi erőtlenségünkön. Ámen.

Imádság:

Mindenható Isten, mennyei édes Atyánk! Hálával telt szívvel állunk most előtted. Köszönjük Neked a Te Igéd, mely erővel, bátorsággal tölti el szívünket. Köszönjük, hogy Te ebben a nehéz helyzetben is velünk vagy, gondot viselsz rólunk.

Istenünk kérünk, bocsásd meg nekünk, hogy sokszor elcsügged a lelkünk, elfogy az erőnk, s úgy érezzük nincs tovább! Köszönjük, hogy Te nem lemondasz rólunk, hanem kiemelsz minket, Igéd által, Szentlelkeden keresztül erővel töltöd meg a mi szívünket. Köszönjük Neked az édesanyákat, édesapákat, a gyermekeket. Köszönjük, hogy gondviselő jó Atyánk vagy. Ámen.

Papp Szilvia

beosztott lelkipásztor

A hanganyag letölthető!

Amennyiben nem jelenik meg a letöltést jelző lefelé mutató nyíl a lejátszási sáv jobb oldalán, a szövegre jobb kattintással (okoseszközön nyomva tartással) a megjelenő menüből a hangfájl mentését kell választani.