2020.03.29. Zsidó 13,13a

Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre…” (Zsidó 13,13a)

Lekció: Lukács 20,9-18

Ének: 229/1,3

Textus: Zsidó 13,12-13

Kedves Testvérek!

         A napokban két különböző helyről találtak meg kérdések, melyek valójában ugyanarra vonatkoznak. Hol van az egyház helye ebben a terhes időszakban, illetve mi a feladatuk a keresztyéneknek? Bennem tovább fogalmazódott a kérdés. Lényegileg más meghatározottsággal, illetve küldetéssel bírunk-e most a krízis idején, mint a normálisnak nevezhető időkben? Miképpen tudjuk magunkat és megbízatásunkat meghatározni?

         A föltett kérdések talán elméletinek tűnnek, de nagyon is valóságosak. Az elkövetkezendő percekben, a felolvasott szentírási szakaszokhoz kötötten szeretnék a fölvetett kérdésről szólni.

Luther Mártontól szeretnék indulni, akinek a meghatározása szerint az egyház ott van, ahol Krisztus. Az egyház történése szerves kapcsolatban van a Krisztus-eseménnyel, útja csak a Krisztus követés lehet.

A Lukács evangéliumából felolvasott példázat a nagyhéten hangzott el, nem sokkal Urunk halála előtt és csúcsa leginkább az Ő személyére hegyeződik ki.

A történetbeli szőlősgazda, a sorozatos visszautasítások után, számunkra szinte döbbenetes naivitással a következőt mondja. „Elküldöm szeretetett fiamat, őt talán meg fogják becsülni.” Az örököst azonban a birtokot elorzók kivetik a szőlőn kívülre és megölik. A példázat drámaiságát az adja, hogy Jézus nem csak elmondja ezt a példabeszédet, de néhány nap múlva át is éli. Igaztalanul és ártatlanul kiviszik az akkori Jeruzsálem falain kívülre és keresztre feszítik. Az Isten Fia a peremre kerül.

A Gestapo börtönéből írja a mártír teológus, D. Bonhoeffer a következőket: „Isten hagyja magát kiszorítani e világban a keresztre.” Jézus menetelése – Lukács evangélista szerint egy hosszú vonulás után – a keresztre vezet. Karácsonytól, nagypénteken át, húsvétig érvényes a közismert teológiai hangsúly: „Az Isten Fia azért született erre a világra, hogy meghaljon ezért a világért.”

Hívő emberként tudjuk, hogy a végső és utolsó szó nem a szenvedésé és a halálé, hanem a Jézust a sírból életre hívó mennyei Atyáé.

Valószínűleg minden keresztyén nemzedéknek meg kell küzdeni azzal a ténnyel, hogy Krisztus útja nem diadalkapukon át vezet, Ő nem elismerések és vállveregetések nyomán halad előre. Egyre inkább elhagyottan és kiszolgáltatottan. E közben nem evilági váradalmakat szeretne kiszolgálni, hanem kizárólagosan az elküldő mennyei Atyának megbízását teljesíti. Mint a példázatbeli „szeretett fiú”. Ez a szeretettség jelenti egyben a hűséget és az egyetlen tökéletes áldozatot.

Összegezve, reformátori teológiánk nyomán, Krisztus jelenléte ebben a világban egyértelmű. Az Ő helye a kiszorítottságban, a kereszten van.

         Az igemagyarázat második részében arról kívánok szólni, mi következik ebből. Kiinduló kérdésünk ez volt: hol van a helyünk e világban? Ott, ahol Krisztus van. Az úgynevezett főpapi imádságban, Jézus többek közt ezért könyörög: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok…”

A jézusi imádságból következik alapigénk felszólítása: „Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva.”

A hívő ember és keresztyén közösség útja tehát nem lehet más, mint Krisztus követésében járni. Nem külső igényeknek és váradalmaknak behódolni. Nem bizonyos pozíciókat őrizni, konzerválni.

Visszatérő kísértés, egyben téveszme a világ arculatához való idomulás. A Szentírás szerint ez nem Krisztus követés, hanem céltévesztés. Egy valakihez kell ragaszkodni és mellette megmaradni, ez pedig az Úr Jézus.

Zárásul, hol van a helyünk a jelen körülmények közepette? Hit által Krisztusban megmaradni, az Ő Lelkét segítségül kérve jelen lenni és helytállni a mindennapokban. Kereshetjük és megtalálhatjuk az Ő akaratát, ami megadja a meghatározottságunkat és feladatunkat. Isten dicsőségére és a másik ember javára élni, szolgálni. Azzal a szép imádsággal, amit az óegyház tanítója így vall:

Szentlelkedet töltsd ránk ki, mint hajnal harmatát, és adj fejünkre tőled nyert ékes koronát, hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk! Ámen.

Imádság:

Mennyei Édesatyánk! Világosságul és igazságul küldted a Te szent Fiadat e világba. De miközben „A világosság a sötétségben fénylik a sötétség nem fogadta be azt.” Gyújts a szívünkbe világosságot, hogy helyes istenismeretre és önismeretre jussunk. Krisztust magunk előtt tudva járjunk és maradjunk az Ő nyomdokában, elvettetésen és megpróbáltatáson át. A kereszt útján, de hitünk szerint a mindenek fölött való szeretetből fakadóan, az életre jutva. Úgy legyen. Ámen.

A Bajai Televízió felvétele ide kattintva elérhető!

A hanganyag letölthető!

Amennyiben nem jelenik meg a letöltést jelző lefelé mutató nyíl a lejátszási sáv jobb oldalán, a szövegre jobb kattintással (okoseszközön nyomva tartással) a megjelenő menüből a hangfájl mentését kell választani.