2020.04.10. Nagypénteki istentisztelet

GONOSZTEVŐKKEL EGYÜTT

Apostoli köszöntés

Textus: Lukács 23,32-33; 39-43

Kedves Testvérek!

         A kezemben lévő Szentírás, amiből felolvastam, hozzávetőlegesen ezer év történetét hordozza. Ez az ezer esztendő hitünk szerint egy napra mutat. Jézus halálának a napjára, amit nagypénteknek nevezünk. Ez a nap, amely a Bibliában a legrészletesebben kerül kibontásra. A nagypéntek minden mozzanata önmagában izgalmas és megrázó. Sok minden sűrűsödik az eseménybe, többek között az a hangsúly, ami hitünk szempontjából a legfontosabb. A felolvasott igeszakasz is erről szól, és mondanivalómat ezzel kívánom indítani.

         Az evangélisták egységesen arról beszélnek, hogy Jézus kivégzésének a helyén – amit héberül Golgotának neveznek – vele együtt két gonosztévőt is megfeszítettek. Nem kizárt, hogy ebben közrejátszik a római helytartó, Pilátus cinikus bosszúja is: „Nézzétek zsidók a királyotokat és a melléje adott díszkíséretet!”

A Bibliában lévő emberi történések mögött azonban mindig fölsejlik az isteni gondolat, az isteni szándék. Miközben egy megalázott és lemeztelenített csoport vívja a haláltusáját a Koponya-hegyen, aközben nyilvánvalóvá lesz, hogy az Isten egyrészt meghal a valóságos emberért, másrészt vállalja a nyomorúságba, bűnbe jutott emberrel a sorsközösséget.

Isten Igéjének egyik legfontosabb üzenete válik egyértelművé: Ő mindhalálig velünk marad és szeret bennünket. Jézus halála az isteni szeretetnek a megpecsételése. 

Jézus a két gonosztevővel együtt, valóban egy megrázó kép. Ugyanakkor nagyon beszédes. Erősítő és bátorító. Az Isten Fia nem az eszményi embert keresi, hanem az elveszettet, tehát bennünket is. Akik lehet, hogy nem tartozunk a jogi értelemben vett bűnözők közé, de maguktól „Isten ítélőszéke előtt meg nem állhatnak.” Nem túlzás azt mondani, hogy ez a sorsközösség ott a Golgotán, egyfajta gyülekezet. Hiszen ez a két köztörvényes bűnöző, ahogy régebben hívtuk őket a két lator, elválaszthatatlanul Jézushoz tartozik. Fizikálisan mindenképpen, de az egyikük lelki értelemben is. Nem tudjuk a nevüket, az előéletükre utalás történik. Amit azonban tudunk, hogy egyek Jézussal a szenvedésben és a halálban. Ahogy a közelmúltban már elhangzott: egyház ott van, ahol Krisztus jelen van. A kálvárián gyötrődő csoport, a mi fogalmaink szerint gyülekezet.

         A prédikáció második tételében szeretnék visszautalni egy próféciára. Jézust születése után, a jeruzsálemi templomban megáldja egy aggastyán próféta, Simeon, aki többek között azt mondja róla: „Őbenne nyilvánvalóvá lesz sok szív gondolata.” Jézus közelében valóban lelepleződik, hogy kiben, minémű lélek lakozik. Az egyik gonosztévő – csatlakozva a bámészkodókhoz – gúnyolja és káromolja Krisztust. A szidalom és az elutasítás tartalma lényegileg visszatérő motívum: „Ha Isten fia vagy, segíts magadon és rajtunk is!” Ha Isten létezik, mutassa meg erejét és hatalmát! Bizonyítsa, igazolja önmagát! Ez az elutasító, lényegileg tagadó megközelítés, a mai napig használatos és ismeretes. Jézus az igazoltatási eljárásokra sem itt, sem pedig másutt nem válaszol. De személye visszatükrözi az emberi szívben és az ajkon is megjelenő elutasítást.

A másik lator azonban eszméletre jut. Jézus közelében megnyílik a szeme és a szíve is. Egészen világosan és tisztán látja önmagát. Nem szépíti a valóságot és nem is takarózik hamis önigazolással. Megvallja: méltán került oda, ahová jutott. Jézus közösségében azonban – hála a Mindenhatónak – nem csak magunkat láthatjuk meg, hanem azt is, hogy kicsoda Ő, miként ez a második lator is. Egyetlen esély és egyetlen reménység, hogy ott van mellette Jézus és ő könyöröghet. Nem igényelhet, nem követelhet, hisz nincs semmilyen jogosultsága, csak kérhet: „Emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te királyságodba.” 

Megannyi evangéliumi történet megrázó pillanata ez a felismerés: Jézus az egyedüli esély és remény, senki más. Drámai helyzetben, ég és föld között kifeszítve, alázattal odafordul Jézushoz.

Kedves Testvérem! Mindnyájunk számára egyedül Ő, a megfeszített, velünk szenvedő és velünk együtt halálba lépő Jézus az egyetlen esély. Az Ő személye, a hit bizonyossága, hogy nála minden lehetséges. Nem szükségszerűen a halálé az utolsó szó, hanem az Ő dicsőséges országáé.

         A harmadik és egyben záró hangsúly, hogy Jézus mindhalálig hű Istenhez és emberhez egyaránt. Az úton, amelyen végigment lényegileg egy dolgot tett: mindenütt – még a kereszten is – hirdette és gyakorolta az Isten megbocsátó irgalmát. Lukács evangélista talán a legszebben festi meg az általa lejegyzett történetekben ezt a jézusi alapviszonyulást. Őbenne az Irgalom Atyja öltött testet, hogy általa és benne ne elveszettek, de megtaláltak legyünk. Jézus szavai a kereszten is erről tanúskodnak: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Még ma, vele együtt halálban és életben. Pál apostol írja a Római levélben: „Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is.”

Jézus szava az élet, a reménység. Ezt szeretném a szívekre helyezni. Ő egy velünk, életünkben és halálunkban. Őhozzá a legnagyobb mélységből is kiálthatunk és Ő önmagát soha nem tagadja meg, mindig hű marad ahhoz, amiért élt és meghalt, hogy az Isten irgalmát belehelyezze az életünkbe. Úgy legyen. Ámen.

Imádság:

Úr Jézus Krisztus! Érettünk mentél kínhalálba, hogy nyilvánvalóvá tedd: az Isten mindhalálig szeret bennünket.

Urunk, a te közeledben lelepleződünk. Nyilvánvalóvá lesz, mi lakik a szívünkben és lelkünkben. Köszönjük, hogy a szomorú valóság ellenére nem elveszíteni, hanem megtartani akarsz. Isten Báránya! Legyen dicsőség neked, hogy nem csak a világ bűnét, de az enyémet is elveszed!

Úri imádság

Áldás

Ének: 341/1,6

A hanganyag letölthető!

Amennyiben nem jelenik meg a letöltést jelző lefelé mutató nyíl a lejátszási sáv jobb oldalán, a szövegre jobb kattintással (okoseszközön nyomva tartással) a megjelenő menüből a hangfájl mentését kell választani.